-
Az Ön bevásárlókosara még üres!
A búzafű áldásos hatása
A búzafűnek, illetve a belőle frissen kipréselt nedűnek, elsősorban a méregtelenítési folyamatokban van kiemelt szerepe. Már pár nappal a búzafűlé fogyasztás elkezdése után rendkívül erőteljesen megindulnak a szervezet öntisztuló folyamatai. Ez heteken át tarthat, attól függően, hogy mennyi méreganyag halmozódott fel bennünk az évek, illetve évtizedek során.
A búzafűlé reggeli, éhgyomorra való kortyolgatásával hatékonyan léphetünk fel a külső és belső stressz-hatások okozta sejtkárosító folyamatokkal szemben, valamint eredményesen harcolhatunk a különböző szív- és érrendszeri, illetve daganatos megbetegedések ellen is.
A méregzöld, szuperkoncentrált ital rendszeres fogyasztásával támogathatjuk az idegrendszerünk egészséges működését, fenntarthatjuk a megfelelő vércukorszintet, és jelentően csökkenthetjük a gyulladási folyamatok kialakulását a szervezetünkben. Így tehát: az emésztőrendszeri-, valamint ízületi és felső légúti betegségekkel szemben is erős, szinte áttörhetetlen pajzsot képezhetünk. A búzafűlé hosszú távú fogyasztása beindítja a fogyást is, miközben erősíti az immunrendszert és energizálja az egész testet.
Már néhány hét alatt átütő eredmények érhetőek el. Az esetleges kellemetlenségek hamar elmúlnak és onnantól már csak az intenzív pozitív hatás marad.
Amennyiben kedvet kapott ahhoz, hogy a búzafüvet otthon, frissen szüretelje és préselje, bizonyára egy professzionális búzafűprésre is szüksége lesz. Nem is kell tovább keresnie, webáruházunk kínálatában megtalálja a legjobbat.
Írta: Kis Szilvia