Bach virágeszencia jerikói lonc 10ml

Elfogyott Bach virágeszencia jerikói lonc 10ml

Jerikói lonc Bach virágesszencia :
Jelen történései iránti érdektelenség csoportjába sorolt virágesszencia.

 Azok számára akik a múltban élnek és az elmúlt eseményeken ábrándoznak. Nosztalgiáznak, már-már kórosan a múltba vágyódnak vissza. Nem képesek a jelenben részt venni mindig, az elmúlt dolgokat és időket sírják vissza.  Az életében nem tud vagy nem akar semmit sem megváltoztatni mindennek olyannak kell lenni, mint régen volt. Szentimentális, vágyik a boldogság után és nem veszi észre eközben, hogy nem csak az múltban tudott boldog lenni. Bánat és szomorúság lesz rajta úrrá , mivel nem tud a megváltozott élethelyzethez alkalmazkodni és nem találja benne a helyét és a boldogulásának lehetőségét.

Honvágy kezelésre, amikor valaki nem tud az új környezetébe beilleszkedni és mindig visszavágyódik az előző otthonába.

Gyakori szerelmi szakítás után, hogy az egyik fél nem tudja elengedni a másikat. Olyan gyermekeknek akik a szülők válása miatt , zárkózottá válnak nem tudják feldolgozni az eseményeket, továbbra is  a múltat kívánják vissza.  Szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalom esetén, amikor hosszú időn át nem képes valaki elfogadni a veszteséget és nem tud a jelenbe élni.

Fizikai tünetek lehetnek:  letargia, étvágytalan, aluszékonyság és vitalitás hiánya.

Pozitív hatása: képessé tesz elfogadni és elengedni a múlt eseményeit. Megerősíti a jelenbe vetett bizalmat és a segíti a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást.

Választható kiszerelések:

kiszerelés:10 ml (stock bottle) alapesszencia

              20ml (stock bottle) alapesszencia

Összetétele: jerikói lonc kivonat, forrásvíz és brandy ( alkoholt tartalma 18%)

A virágesszenciák kizárólag információt tartalmaznak!

Szedési javaslat (stock bottle)- Gyógyír készítése:

-30ml forrásvízbe vagy szénsavmentes ásványvízbe és egy kevés brandy-ben 2 cseppet tegyen a bele, majd rázza fel 10x. Összetett esszencia készítéshez, minden egyes kiválasztott virágesszenciából tegyen az üvegcsébe 2-2 cseppet, majd ebből vegyen be minden nap 4x 4 cseppet.

-az alapesszenciából tegyen egy pohár vízbe 4-6 cseppet, majd lassan a nap folyamán kortyolgassa el.

Részletek megjelenítése

Vélemény írása

Kérlek lépj be vagy regisztrálj a vélemény íráshoz
  • Gyártó: Bach
  • Szállítási idő: 2-5 munkanap
  • Termék kód: 5999559260162
  • Elérhetőség: Elfogyott
  • 2.153 Ft
  • Nettó ár: 1.695 Ft

Címkék: Bach virágeszencia jerikói lonc 10ml, 5999559260162, Virágeszenciák

Barion Bankkrtys fizets
'
Bio webáruház - BioGo - Bio termékek nagy választékban kedvező áron azonnal!
Kén u. 6 Budapest, Pest megye 1097
Telefon: +36/70 321 2949