Miért érdemes naponta magnéziumot szedni

2019-04-30 0 Hozzászólások

Miért érdemes naponta magnéziumot szedni

 

A magnézium rendkívül fontos, az egészségünk megőrzésének szempontjából elengedhetetlen ásványi anyag. Több betegség megelőzésében és kezelésében játszik szerepet.

Részt vesz többek között: az idegrendszerünk, izmaink egészséges működésében, valamint a csontjaink és fogaink egyik fontos alkotóeleme is. A magnézium szintünk kihat a szívünk egészségére, valamint a szívritmus szabályozásunkra is. 

Kutatások bizonyítják, hogy a bevitt magnézium mennyisége erősen befolyásolja az infarktusra való hajlamot. Ugyanis, az alacsonyabb magnéziumszinttel rendelkezőknél, lényegesen (több mint 90%-al) nagyobb az infarktus kialakulásának kockázata.

A megfelelő magnéziumszint hatékonyan képes csökkenteni a szisztolés és diasztolés vérnyomás értékeket, tehát ennek az értékes ásványi anyagnak kiemelt szerepe van a magas vérnyomás csökkentésében is.

Ma már tudjuk, hogy a magnézium elengedhetetlen az egészséges veseműködéshez, illetve véralvadáshoz, és egyes vizsgálatok szerint, jelentősen kihat az inzulinszintünk szabályozására is, továbbá: asztma, izomgörcsök és menstruációs görcsök esetén is hatékonyan alkalmazható. A menstruációs időszakban, a hölgyek akár magasabb dózisban is szedhetik, mert ellazítja az idegrendszert, oldja a görcsöket, és kellemesebb közérzetet biztosit.

A magnézium átlagos adagolása 250-350 mg/nap attól függően, hogy férfi vagy nő az illető. Bizonyos betegségek vagy akár hölgyeknél a menzesz idején ez az adag emelhető. A magnézium túladagolást azonban kerüljük, mert enyhébb esetekben hasmenést, illetve émelygést, súlyosabb esetekben pedig zavartságot esetleg légzési nehézségeket okozhat.

A Biogo webáruház kínálatában többféle magnézium tartalmú étrend-kiegészítő közül választhat. Az eper ízű 1x1 Vitaday rágótablettában 250 mg magnézium található, B6 vitaminnal kiegészítve, ami így, az egészségünk szempontjából nemcsak hatékony, de rendkívül finom is.

 

Írta: Kis Szilvia

Szólj hozzá

Barion Bankkrtys fizets
'
Bio webáruház - BioGo - Bio termékek nagy választékban kedvező áron azonnal!
Kén u. 6 Budapest, Pest megye 1097
Telefon: +36/70 321 2949